Nemrég megjelent az ÉS-ben egy hozzáértő, minden valószínűség szerint liberális érzelmű ember, E. Szabó László tollából egy gondosan kidolgozott írás A hiba nem az ön gyermekében van...  címmel. A dologban csak az a zavarba ejtő, hogy 8 év liberális iskolairányítás (kudarca?!) után liberális oldalról bírál. Ennek ellenére a leírt gondolatok 2/3-ával egyet tudok érteni.

Kedvenc részem, mikor "az életkori sajátosságok semmibevevése" kapcsán osztja meg példákkal illusztrált magvas gondolatait. Azonban munkája másik 1/3-ban erősen vitatható állításokat, és súlyosabb tévedéseket fogalmaz meg szerény véleményem szerint. Az egyik ezek közül a következő:

"Az egyetemi felvételi keretszámokat a kereslethez kellene idomítanunk. Tévedés ne essék, nem a "munkaerőpiac" keresletéhez, hanem a felvételre jelentkezők keresletéhez. Az államnak nincs joga beleszólni abba, hogy ki, milyen tanulmányokat kíván az egyetemeken folytatni. Az egyetemisták pontosan fel tudják mérni, hogy milyen diszciplínákat tanuljanak a saját boldogulásukhoz!"

Hadd kezdjem az utolsó mondattal, amely személyes tapasztalatim szerint jó nagy baromság. Ha a szerzőnek igaza lenne, nem termelt volna ki a felsőoktatás közpénzen(!) temérdek kommunikációs "szakember"-t és mindenféle büfétanszakos, elhelyezkedni képtelen diplomást. Ugyan már, nem tudnak jól dönteni, legalábbis egy jelentős hányad.

A nagyobb baj azonban azzal van, hogy a piacra bízná, milyen képzéseket támogasson az állam, holott lássuk be, az állam fizeti a képzést, tehát ő a megrendelő, ő dönthet arról mindannyiunk, a társadalom nevében, mire van szükségünk, milyen diplomások kellenek ennek a hazának. Mivel nincs ingyen ebéd, a diploma sem ingyenes. Valamit valamiért, diplomát GDP-ért. Ezért én még azon sem csodálkoznék, talán még támogatnám is, hogyha az egyetemet elkezdőkkel az állam jól differenciált szerződéseket kötne az ingyenességért cserébe, s ezzel nem mellékesen az agyelszívást, a diplomások elvándorlását is részben megakadályozná, vagy legalábbis csökkentené a mértékét különféle fékek beiktatásával.

Az orvosegyetemi oktatásban a probléma ma már megkerülhetetlen, hiszen Anglia, Svédország és még jó néhány fejlett állam régen rájött arra, hogy jobban teszik, ha feladják (legalábbis részben) a költséges orvosképzést, és helyette ügynökeikkel elcsábítják a magyar állam költségén kiképzett fiatal szakorvosokat, rezidenseket.

Szóval igenis képviselje az állam a saját polgárainak érdekeit a felsőoktatási keretek, a különféle szerződések megkötése által is. És ne, ne akarja se diák, se ellenzék bemagyarázni, hogy ez kérem tandíj, hazudott ebben a kérdésben a Fidesz, mert a dolognak köze nincs ahhoz, amit a szocialisták vagy még régebben Bokrosék bevezettek. Az bizony a legnagyobb sületlenség volt, ahogyan megcsinálták, és tényleg hátrányos helyzetbe hozta az okos, de szegény fiatalt. Micsoda idétlen gondolat, hogy fizettessünk tandíjat fizikaszakos tanárhallgatókkal, orvostanhallgatókkal, leendő mérnökökkel éppen úgy, mint később jól kereső vagy túltelített diplomás képzésekben: jogász, közgazdász, politológus, stb... Sem azt nem vették figyelembe, mire van szükség, sem azt, mennyire jó személyes biznisz egy adott diploma.
Általános tandíj, vagy tervezett ingyenes keret, az két külön világ.

Persze a mostani tervezet sem hibátlan, hiszen azzal számolnak, hogy az egyetemi potenciálok telítéséhez fizetős helyeket is indítanak. Az jó, hogy az ezekre bejutáshoz is lesz pontszámlimit, de az nem, hogy teljes képzési költséget szeretnének beszedni. Minimum két kaszt kellene! Az egyik mondjuk félfizetős, a másik teljes. Az átjárást pedig az előző leggyengébbjei és az utóbbi legjobbjai között tegyék lehetővé minden tanév végén. Úgy képzelem, hogy például az orvosképzésben lenne egy ingyenes keret, egy félfizetős keret a magyar állampolgároknak (megfelelő pontszámhatárok között), és teljes fizetős a külföldieknek. Ugyanakkor a jogászképzésben felesleges a félfizetős kaszt, az messze nem olyan költséges, mint az előbb említett.

Összegezve: lehet, hogy egyeseknek az előrelátó, tervező államról a szocializmus jut eszébe, de ez pont annyira butaság, mintha a fejetlenségről, az állami kiadások tervezetlenségéről a kapitalizmus jutna eszébe.