Még június közepén - az utolsó tanítási napon - az esztergomi Szent István Gimnáziumban tragikus események játszódtak le. Egy fiú a diákönkormányzati gyűlést megunva az osztályteremben felgyújtott, majd eloltott egy újságot. Amikor ezt a tanárok észrevették, állítólag több hasonló esetet is a nyakába akartak varrni. A fiút tanárai alaposan leszidták, kiabálva kérték számon a történteket, s talán még más, régebbi padperzseléseket is.

Ezek után a 10. osztályos gyermek öngyilkossági szándékkal vonat elé vetette magát, és meghalt. Nem sokkal később előkerült egy videóüzenet, amit a fiú maga rögzített mobiltelefonjára, s ebben elmagyarázza, azért lesz öngyilkos, mert nem akar szégyent hozni iskolájára.

Annak idején a fiú édesapja ekképpen számolt be az eseményekről: 

– Körbeállták, kiabáltak vele. Nagyon jámbor fiú. Azt mondták, a többi égésnyom is miatta van a padokon. A másik diák, aki ott volt, azóta is remeg. Olyan volt az egész, mint Olaszliszka, csak nem fizikailag, hanem szellemileg, lelkileg ölték meg a fiamat.

Mostanra lezárult az a fegyelmi vizsgálat, amit az eset kapcsán folytattak le több tanárral szemben. Az önkormányzat által indított vizsgálat eredményéről Knapp János alpolgármester számolt be a Blikknek. Erre hivatkozva az Index ezt írja:

A füstszagra összegyűlt tanárok azt hitték, egy pad kapott lángra, leszidták, kiabáltak vele, volt, aki rendőrt akart hívni. Egy osztálytársa szerint az egyik tanár többször ordítva kérdezte, „normális vagy?”. A történtekről (a Blikk információi szerint) az egyik diáklány videófelvételt is készített, amit jelenleg a rendőrség vizsgál.

Knapp János közlése szerint tanárai ártatlanul vádolták a fiút az osztályterem padjának felgyújtásával. Az alpolgármester szerint lehet, hogy a tanárok egyeztették vallomásaikat, mert szinte ugyanazokkal a szavakkal adták elő a történteket. "A bizonyítékok alapján az érintett tanárok fegyelmit kapnak, és előfordulhat, hogy lesz, akitől meg is válik az iskola" - mondta a lapnak Knapp János. Az alpolgármester szerint a gimnáziumban két éve dúl viszály a tanárok és az igazgató közt, a feszültség súlyos nyomokat hagy a diákok lelkében is, részben ez is hozzájárulhatott a fiú tragédiájához.

A fiú családjának ügyvédje szerint ha bebizonyosodik a tanárok felelőssége, büntetőeljárást kell indítani. 

Nos, csak annyit tennék hozzá, nemrégiben én is jártam úgy, hogy az osztályterembe lépve füstszagra lettem figyelmes, amit a faliújságon parázsló A4-es lap árasztott magából. Idegességemben én sem bírtam a nyugalom hangján szólni, talán mondanom sem kell...

Nagy nehezen kiderítettem, ki volt a tettes. (Nem sokan voltak ott, nem tartott sokáig.) Őt alaposan leszidtam és elmagyaráztam neki kioktatással vegyes fennhangon, hogy milyen következményei lehettek volna idióta "csínytevésének". Bocsánatot kért, és beismerte, hogy ostobaságot csinált. Látszott, hogy megbánta, és ígértet tett, miszerint a továbbiakban minden hasonló esettől tartózkodni fog éppúgy, ahogy ezen inkriminált eset előtt is. A gyereket ismertem: tényleg nem az a fajta, aki halmozza a balhékat, aki keresi magának a bajt, akitől ne lehetne komolyan venni a megbánó magatartást. Azt is tudtam, hogy bizonyos okok miatt mostanában erősen szétesett állapotban van, és sokkal inkább pszichológus kéne neki, nem pedig egy fegyelmi vizsgálat, majd egy azt követő súlyos büntetés... 

Így hát az ügyet ennyiben hagytam, miután néhány nyugodt, de nagyon egyértelmű mondattal zártam atyai feddésem, de a mai napig sem tudtam eldönteni, jól tettem-e. Voltak ott még néhányan, akik nem ismervén a hátteret, talán túlzottan enyhének ítélhették retorziómat. Esetleg azt gondolhatják: "Ennyi? Ennyivel megúszhatta?"

Sajnos a gyerekek a személyre szabott büntetést, az egyéni eljárást kivételezésnek élik meg. Képtelenek disztingválni, hogy más-más jellemű és hozzáállású tanulónál más-más tanári bánásmóddal lehet célt érni. Azt azért nem szeretném, ha az esetből azt a következtetést vonnák le, "Nah, ez is csak egy puhapöts, aki még kivételezik is".

És akkor arról nem is beszéltem, hogy az történtekről rajtam kívül csak pár kollégám tud, a főnökeimet nem avattam be. Hacsak nem most, ezzel a poszttal, bár úgy tudom (és remélem is), hogy nem olvasnak. 

Ha mégis, valószínűleg lesz néhány kínos percem/órám, ám nem zárom ki a viszont megértést sem, elismervén azt, hogy ők sem sziklamerevségű, fafejű autokraták.

A tűz nem játék, mint ahogy az emberek lelke sem... 
Milyen jó lenne egy sokkal megértőbb, empatikusabb világban élni!