Mielőtt a lényegre térnék, egy tegnapi történetet osztanék meg a kedves Olvasóval:
Éppen az 1/X függvényt tanítottam édesdrága 9-dikeseimnek, és próbáltam velük megértetni, hogyan kell értelmezni a grafikont, midőn az X-et növeljük: "a görbe nem kunkorodik vissza, hanem végtelenül megközelíti a nullát, ám sohasem éri el azt". Mire egy hang:
"Milyen romantikus"

Nos, korántsem kelt ilyen romantikus képzeteket a tény, miszerint a választási kampány elérte az oktatásügyet is. Kezdődött azzal, hogy Sió László, volt politikai államtitkár, a Fidesz oktatási szakértője szerint el kell bocsátani azokat a pedagógusokat, akik nem felelnek meg annak az új minősítési rendszernek, amelyet kormányra kerülése esetén a Fidesz vezetne be. A Fidesz oktatási kabinetjének vezetője a Népszavának azt is mondta, hogy olyan külső tanfelügyeletre van szükség, amely a minősítési rendszerrel kiegészülve hatékonyan értékeli az oktatók felkészültségét. 

A szocik vinnyogó kórusa alig csapott le a témára, a Fidesz szóvivője, Cser-Palkovics András már rögvest tett egy bizonytalan elhatárolódást: "Sió László oktatási szakértő a magánvéleményét közölte a csütörtöki Népszavában, az általa elmondottak nem tekintendők a Fidesz hivatalos álláspontjának". Valljuk be, ez simán értelmezhető úgy is, hogy ami ma még csak "magánvélemény", az holnap már a Fidesz hivatalos álláspontja. Ha eljön a cselekvéskényszer, eljön az igazság pillanata is.

A folytatásban Orbán következett, aki Süveges firtató kérdésére kb. annyit mondott, hogy az minden munkahelyen úgy van, hogy aki nem alkalmas az adott feladatra, azt el kell küldeni. Még hozzátette, más munkát kell adni az ilyen embereknek, mert családjuk van, és azt el kell tartani. 2 in 1, humánus és kemény egyben.

Ám ma eljött a nap, amikor Sió László szellemi magányossága véget ért. Hoffmann Rózsa, a KDNP szakpolitikusa fullosan bevállalta kollégája dögös mondandóját:

 „A pedagógusok munkáját szakemberek kívülről, objektívan ellenőrzik. Segítő, fejlesztő szándékkal, de ebben az is benne van, hogy az a pedagógus, aki nem képes fejlődni, aki nem képes a munkáját magas színvonalon végezni, attól a szakmának meg kell válnia.”

Cuki. Nem a főgonosz Fidesz, hanem a tőle agysebészi ügyességgel sem elválasztható kereszténydemokraták vállalták fel a tutit. Veszélyes ám ujjat húzni a pedagógusokkal: befolyásos réteg, és sosem kötődtek annyira a jobboldalhoz, mint más értelmiségi rétegek. Ráadásul ez a megfogalmazás bizony alkalmat adhat támadásokra. Magam sem értek egyet vele maradéktalanul.

Mert odáig maximális riszpekt, hogy húzzon el a szakmából a dilettáns, az alkalmatlan, de itt többről van szó: "magas színvonalat" és folyamatos "fejlődést" várna el Hoffmann.

Az alkalmasságnál jóval erősebb kritérium a magas színvonal, és ennek eldöntése meglehetősen sok vitára adhat alkalmat. Hány óralátogatásból után mondanak ki egy végítéletet? Kik lesznek azok a külső szakértők? Kivehetik-e az iskola kezéből a döntést? És így tovább, és így tovább...

Tartok tőle, megint kirakatórákat gyárthatunk, illetve idétlen szempontoknak kell majd megfelelnünk. A helyzet az, hogy már eddig is megtehette az iskola vezetője, hogy megfelelő intézkedések után eltávolítsa a nem odavaló tanárt. Ám a szakma ismét lecsengő ágban van, az anyagi és erkölcsi megbecsülés hanyatlása miatt egyre kevesebb fiatal akar tanár lenni. A keretek szigorodása csak akkor nem okoz majd pedagógus hiányt, ha társítanak hozzá megfelelő anyagi megbecsülést is. Van erre most keret?

A "fejlődés" szót meg végképp nem tudom értelmezni. Miért kéne fejlődnie annak, aki már most is kimagasló szinten tanít? Lehet, hogy "nem képes fejlődni", ám így is messze a legjobbak közé tartozik. Mielőtt valaki félreértené, leszögezem: az alkalmazkodást, az új technikai metódusok (pl. elektronikus napló) elsajátítását, a változó gyermeklelkekhez való rugalmas viszonyulást én nem úgy élem meg, hogy akkor most fejlődtem, jobb tanár lettem. Egyszerűen egy meglévő kompetenciám másképp hasznosítom. Mondom: ez szimpla alkalmazkodás. 

Szóval, álljon már meg a menet: ne öntsük ki a fürdővízzel a babát! Az alkalmatlanokat kinyomni nem kár, de aki jó, aki kiváló, azt hagyjuk már békén, plíííz! Ne kényszerítsünk kitűnő pedagógusokat mindenféle haszontalan továbbképzésekre csak azért, hogy papírjuk legyen arról, miszerint ők bizony fejlődtek, ők még mindig képesek megújulni. A tanfelügyelői rendszer visszaállítása helyett pedig bízzuk az iskola vezetőire, hogyan határozzák meg a számukra alkalmas pedagógusok körét.

A magam részéről úgy gondolom, hogy megfelelő elégedettségi mérésekkel kiszűrhetők azok, akiknek távozniuk kéne. Akivel elégedettek a gyerekek, a szülők és az iskola vezetése is, azt nem kéne zaklatni. Hagyjuk koncentrálni a munkájára, a gyerekekkel való minél személyesebb, jobb viszony kialakítására.