Őszintén szólva, nem olyan iskolában tanítok, ahol tehetségek garmadája kínozna jobbnál-jobb szakmai kérdésekkel. Viszont annál több kapacitásuk van a humorra, a fricskára.

Nem vagyok fafejű, ezért állom a sarat. Azt sem bánom, ha rajtam csattan a poén ostora. Mondjuk az is igaz, hogy legszívesebben hét fejből okádnék tüzet akkor, ha egy magát (nem csekély önbecsapással) viccesnek gondoló tanuló képtelen befogni az ő lepcses száját. Szoktam is vala mondani ilyenkor: Józsikám, nagyon szépen megkérlek, kuss! 

Nodeviszontám vannak szellemes egyedek, kik jelentősen előreviszik az óra menetét azáltal, hogy felvidítják a tanárt, minek folytán annak hervadott testiben endorfinok szabadulnak fel, fokozva az ő lanyhuló szellemi teljesítőképességét, megértést segítő gesztikulációját.

Történt egyszer, még a múlt században, hogy épp gödhesen pislákoltam a magyar nemzeti oktatás zenitjén, óvatosan leplezvén betegségem, mielőtt még otthon maradásra sarkallna a díszes társaság. De időnként - visszatartani nem bírván - csak kellett köhögnöm egyet-egyet, miközben épp míves geometriai ábrákat karcoltam a táblára. Egyszer csak megszólal az egyik kölök:

- Tanár úr, rajzoljuk csak be az ábrába a TBC háromszöget!

Más, szintén nem épp egészségtől duzzadó állapotomban, torkomban gyűltek a bajok, miket krákogással enyhítettem egyszer, majd még egyszer, s a harmadik után ezt hallottam a hátsó sorokból:

- Most köpd ki, vagy nyeld le!

Hát ilyen szellemesen ritkán tegezik le az embert, de azért megesett máskor is. Akkor éppen egy villám stand up után került egy gyerek abba a közvetlen hangulatba, melynek következtében elröppent a szájából egy tegeződő ige. Mire én, szolid türelemmel emlékeztettem őt arra, hogy még nem ittuk meg a pertut, sőt, még disznót se őriztünk együtt. Ám a replika nem késlekedett:

- Elnézést, nem tegeztem, magáztalak! 

Dőltem a röhögéstől, mondanom sem kell...
Azonban nem kell félteni engem se, magam is megtalálom azokat a réseket, ahol betolhatok egy-egy poént fülesbaglyaim rovására, csak ugye nem szívesen dicsekszem azzal, miképp szólok be heccelődve az én drága-aranyos-kedves diákjaimnak. Még a végén valaki ombudsmanért kiált...
Mellesleg legjobb az, ha ők maguk adják a magas labdát, nekem meg már csak le kell ütnöm, amúgy öregesen.

Minap épp egy olyan dolgozatot beszéltünk meg, amelyben sokszor kellett a derékszögű háromszögek szögfüggvényeit használni. Egy lány, nevezzük Julcsinak, többször eltévesztette az átrendezést. Bosszúsan így kiáltott fel, látva a helyes megoldásokat:

- Tanár úr, ha felül van az ismeretlen, akkor azzal nem tudok mit kezdeni!
- Julcsikám, ha fölül ismeretlen van, akkor azzal ne is kezdj semmit - jegyeztem meg szerelmi életéért aggódó hangsúllyal;-)

 Hát így megy ez a suliban, s leginkább ezekért a vidám pillanatokért érdemes naponta kínkeserves áldozatot hozni a nemzet alázatos szolgájaként;-)